Ünnep után

Megmondom őszintén nem vagyok az a szívesen tömegben nyomorgós fajta, de azért minden évben nyomon követem a március 15.-ei megemlékezést a képernyő előtt ülve. A Duna TV-t választottam mivel azt nézik a legtöbben a határon túl is. A műsorvezetőnő fontosnak tartotta kiemelni, hogy idén nagy együttműködés van a közszolgálati médiumok között.

Idén kiemelten érdekelt volna a zászlófelvonás és a katonai tiszteletadás. Nem rejtem véka alá, hogy azért, hogy megnézzem vajh miért is kell ezeket a deli legényeket „lecserélni”. Nem sokat láttam belőle és valamikor a közepe tájt(az elmúlt évekből ítélve) be is kapcsoltak a stúdióba.

Ezért nem jöttem rá, szerintem a fiúk most is ugyanolyan jól néztek ki és ugyanúgy csináltak mindent.

Ezt feledtetendő legalább a stúdió- beszélgetés egy olyan történésszel zajlott, aki nagyon színes és tényszerű képet festett az akkori helyzetről. 

Aztán amit EDDIG minden megemlékezés csúcsának tartottam a Múzeumkert.

De… Sehol   a megszokott dekoráció, a  lendületes, látványos táncosok sokasága.

A történelmi zászlókkal kijöttek a lépcsősor melletti emelt részre.

A lépcsőn civil emberek álltak, zömmel gyerekek. Nem értettem….

Hol lesz a műsor???

A Himnuszt (bocsássa meg a világ nem tudom a Nevét) egy középkorú énekesnő kezdte a’capella.

Hangja betöltötte a teret és vitte magával a megjelenteket.

A versek jól választottak, kifejezetten jól hangsúlyozva előadottak voltak.

A kortárs népzenei művész szövegeire és zenéjére pedig kimondottan érdemes volt odafigyelni.

Egy 30-as évei táján levő művész úr kezdte el énekelni a Nemzeti Dal-t, de nem fejezte be.

A miniszterelnök úr beszéde következett. Valamit megértettem…  

Viszont, ha választanom kellett volna, hogy kinek a kezét fogom meg az úton amin végig kíván vezetni Wolf Kati mellett döntök.

Rövid néptánc után, Sasvári Sándor fejezte be a Nemzeti Dal-t hozzá illő módon lóháton.

TÖBB, mint furcsa volt az egész. Kimondottam azok után, amit a történészek elmondtak ezzel az ünneppel kapcsolatban. EZ az ünnep elsősorban az ELLENZÉKÉ. A Tavaszé, a Szabadságé, a Szerelemé.

Eddig minden évben ezt is láttam megjelenni. (Mert a legfiatalabb „vén” vagyok)

Kevéssé kárpótolt az  néhány az esti hírekbe bevágott kép, ahol jól látszott, hogy se Mesterházy Attilának, se Vona Gábornak nincs szüksége gyermekekből álló kordonra, hogy elválassza Őket a „követőiktől”. Hogy nem félnek kimondani, hogy „nem hagyják elhatalmasodni a kórságot”.

Lehet, hogy sokakkal elhitették, hogy Gyurcsány Ferenc  a hibás mindenért, de az biztos, hogy egy dolgot NEM tett meg : nem vette el a NEMZETTŐL az ÜNNEPÉT. Amikor vesztett a népszerűségéből egyszerűen nem ment oda, mert tisztelte azokat, akiké ez  az ünnep: az ELLENZÉKÉT, a másképp gondolkodókat.

Erről ismerszik meg a demokrata vezető, hogy TUDJA, amikor egy helyzet nem Róla szól, nem szólhat Róla!

A „magyarok Istenére esküszünk”? Azt üzeni : válasszatok!

Farsang farka-tél vége

Az emberiség történetében mindig nagy szerepet játszott az az időszak amikor a pusztító téli időszakot elbúcsúztatva mindenki várja a tavasz közeledtét, az új rügyek, hajtások, az új élet csírájának megjelenését.

Eredetileg más ideológiai megközelítésből szándékoztam megmutatni, de tegnap a nemzet demográfiai helyzetét taglaló vitában lehullottak a maszkok.

Igazi politikai télbúcsúztatót tartottak honatyáink és honanyáink húshagyó kedden, ami ebben az évben ráadásul a nemzetközi nőnapra esett.

Sajnos vitathatatlan TÉNY, hogy kormányunk nagy része elhagyta az üléstermet valószínű nem tartották elég fontosnak a témát, ahhoz hogy egyáltalán meghallgassák az ellenzék véleményét, javaslatait. Pedig bőven lett volna mit. Nyilván ehhez hozzájárult, hogy az alapfelvetést a Jobbik tette.

A miniszteri(Fidesz) felvezető fél órát nem igazán figyeltem volt egy-két hangzatos szólam, aminél bevallom felkaptam a vizet. Túl nagy hangsúlyt rakott az állam ideológiai és erkölcsi szerepére, ami ebben az esetben IS  kevésbé lenne hangsúlyos, mint a keretek(gazdasági, szakmai) meghatározása.  

Az MSzP vezérszónoka Ujhelyi István volt, aki azt hiszem elég sokkal hozzájárult, ahhoz, hogy politikusainkban is megláthassuk az embert, a családapát, a családanyát(hosszú nevű Fideszes képviselőnő), a kismamát(Jobbik-os képviselőnő), mindkettőben a dolgozó nőt .

A Jobbik vezérszónoka Vona Gábor fontosnak tartotta kiemelni, hogy országunkban a magyarság és a kisebbség aránya egy ideje eltolódásban van és jelentős számú a felelőtlen gyermekvállalás.

Az LMP megkísérelt egy tényszerű, szakmai képet festeni a helyzetről, a háttérben meghúzódó társadalmi, intézményi helyzetről ( bölcsödék, iskolák, nevelés-fejlesztés)

A felszólalások során megmutatkozott az, hogy az ott maradottak valójában képesek a higgadt, konstruktív véleménynyilvánításra, érdekütköztetésre. Ami számomra kissé érdekesnek tűnt, amikor az egyik honatyát besorolták Fideszesnek, hangsúlyosan kinyilvánította, hogy KDNP-s és ezt az idológiai irányt is fogja képviselni.

A tegnapi vitanapon végre helyükre kerültek a szerepek, mindenki azt az irányzatot képviselte, amit eszmei hovatartozása szerint joggal elvárhatnak a választópolgárai.

Kevesen voltak, de abban a minőségben, ami elvárható egy politikustól. amitől valaki államférfi, honanya lesz.

Meglehet, hogy nem is lenne szüksége az országnak ettől többre?

Valahogy nem hiányoltam a Fidesz visszamutogatós, bűnbakkeresős, sárdobálós retorikáját.

ÍGY  VOLT JÓ. ÍGY LEHETNE ELŐREVIVŐ. ÍGY LENNE RÜGYFAKASZTÓ A TAVASZ.

Mitől függ a tudás szintje?

Az emberiség sorsa Tőlünk függ. Azt hogy hogyan viszonyulunk az élethez, embertársainkhoz meghatározza, az, hogy milyen körülmények között kezdjük el földi pályafutásunkat és milyen hatások érnek minket életünk során.
A tankötelezettség kapcsán hozott törvény indított ennek a blognak a megírására, mégpedig azért, mert bár nagy szocialista vívmány volt a tankötelezettség 18 éves korra való beállítása, de az emberi személyiség tanuláshoz való kapcsolatát és viszonyát nem ehhez a korhoz lehet igazán kötni.
Hanem... tudományos kutatások igazolják, hogy a tanulás folyamata már a magzati életben elkezdődik. A magzat és az anya korai kötődési folyamata már meghatározó a későbbi személyiségfejlődés szempontjából. Sokat vitatott kérdés az abortusz, melynek pszichológiai hatásai kétségkívül bármelyik irányba történő meghozatal szempontjából hosszú távú(életre szóló) következményt hordoz magában. Az a nő és férfi(!!!), amelyik nem készült fel a gyermekvállalással járó feladatra nem fog tudni egészséges gyermeknek ÉLETET adni. Megteremtheti, világra hozhatja, látszólag(fizikálisan) egészségesnek tűnhet, de tartalommal nem lesz képes megtölteni a jövevény életét.
Amit a férfiak irigyelnek a nőktől(nem alaptalanul), az az a fajta érzés, ami kialakul már akár az első pillanattól a magzat és az anya között. Személyes tapasztalatom van. Most 8 éves a fiam és bár hülyeségnek tűnhet, de kipróbáltam a magzati kommunikációt. Magyarul beszéltem hozzá. Az utolsó időben egy vizsgálat után az az érzésem támadt, hogy valami nem stimmel, ekkor már be volt fordulva. A születésekor nagyon furcsán nézett a doki, látszott, hogy mondani akar valamit...
Annyit kérdeztem: bal láb? Megértek volna egy fotót. Bal láb varus tartással(dongaláb) született.
Sokáig próbálkoztunk a konzervatív kezeléssel, de sikertelenül egy éves korában megoperálták. A rehabilitációját nem volt kolléga, aki elvállalta volna. Azt hiszem picit tartottak az "anyatigristől".(kivágtam a védőnőt is, amikor tápoztatni akarta ahelyett, hogy megtanította volna a helyes szoptatási technikát)
Ezért, össze kellett egyeztetnem a szakembert az anyával. Naná, hogy végigüvöltötte, makacskodott, ellenállt, de a cél érdekében(normálisan járni tudjon) meg kellett csinálni. Sosem fogadtam el, hogy megoldhatatlan lenne a helyzet és nem generáltam Benne betegség-, vagy kisebbrendűségi tudatot. Aprósága ellenére megpróbáltam elérni Nála, hogy meglássa a célt és, hogy érezze, hogy szeretem, számomra fontos és értékes. Sokat olvastam Neki, játszottunk, vittem mindenfelé magammal, tehát nem szűkültünk be a "probléma köré".
Ma már csak egy heg látszik belőle, de nem látszik a járásán.
A lelkében viszont kialakult egy a fogyatékkal élőket elfogadóbb látásmód. Van a közelünkben egy intézmény, tudja, hogy bár "predesztinálva" volt mit kellett megtennünk azért, hogy Nála másként alakuljon.

A tanulás TÖBB, mint lexikális ismeretek megszerzése, sokszor az ÉLET tanít meg a legfontosabb értékekre, a célok meglátására, a megoldás útjára.
A szemlélet, az indulás nem a tanárok, hanem a szülők kezében van. EZ az igazán meghatározó.
Nem kell és nem is szabad ennek a felelősségét, feladatait áthárítani.
Ezért van, hogy támogatva vagyon az első 3 év.
Vannak helyzetek, nehézségek amikor segítséget kell kérni és elfogadni, de ez sosem lehet olyan mértékű, hogy átrakjuk a saját puttonyunkat(keresztünket) egy kívülálló másik ember vállára.
Nem az államigazgatás feladata és felelőssége gyermekeink jövőjének, életkilátásainak bizosítása.
Nyújthat segítséget, de nem válhat belső igényünkké, az, hogy mások oldják meg azokat a feladatokat, vagy vállalják értük a felelősséget, amiket mi magunk választottunk.
Ősidők óta a közösség azon tagjainak ellátását vállalta magára, akik önhibájukon kívül önmaguk ellátására képtelenek voltak. Ettől több úgy vélem nem is várható el, azoktól, akik aktívan tesznek a közösségért.
Meg kell tanulnunk gondolkozni, dönteni és felelősséget vállalni Magunkért, a tetteinkért. Mindannyiunknak.