Csillagok? Csillagok!

Sokszor szoktuk mondani, hogy  csillaghulláskor  hogy kívánj valamit és az teljesül.

A hétvégén „csillaghullás” volt nem i igazán lehetett jól látni a Telihold uralta az éjszakai égboltot, felhős is volt az ég… Tehát inkább csak sejthető volt, hogy idén sem maradt el semmint látható.

Mégis vegyes érzéseket szült Bennem, mert valójában ez nem csillaghullás, hanem „csak” meteoreső és maguk az igazi csillagok sosem esnek le. Messzire világító fényük, apró pontokként bevilágítja az éjszakai égboltot és csak az idő és saját energiájuk elvesztése során hunynak ki, de le nem esnek.

Talán minden ember a lelke mélyén vágyik arra, hogy a csillagok útját járja, valódi, igazi csillaggá váljon. Mások  csodálják, tiszteljék és úgy tekintsenek rá, mint valami égi csodára az égbolton.

Amikor gyerek voltam azt mondták, hogy válasszak csillagot, ami megmutatja majd az utamat.

Sokan szokták választani a legközelebb eső világító égitestet az Esthajnalcsillagot, ami valójában szintén nem csillag, hanem a Vénusz, amit megvilágít a Nap. Felnéztem az égre nem tudtam választani, úgy éreztem, hogy bármelyik csillag megfelelő lehet, hiszen mindegyik olyan, mint a Nap.

Ha valaki a csillagok útjára vágyik olyan tulajdonságokkal is kell rendelkeznie, mint a csillagoknak. Benne kell lennie a folyton égő tűznek, mely fényt és meleget ad, képesnek kell lennie újra és újra megújulni a maga erejéből, tudnia kell mit kezdeni azzal, hogy azok a bolygók, holdak amik körülötte keringenek valamint az azokon keletkezett élet mind-mind Tőle függnek. Az Ő megtartó erejétől. Nem az Ő akaratából, hanem a vonzás törvényéből következik be ez a jelenség. Tehát egy igazi csillag nem lehet válogatós, nem mondhatja azt, hogy ez a bolygó szép ez meg nem tetszik, ezért elpusztítom, ugyanis egyetlen kitöréssel tönkreteheti az egész planétáját, tönkretehet minden életet.

Ráadásul ez a csillagosdi roppant magányos játék tud lenni, ritka a dupla csillagállás, mert ez esetben a másik Napot is tiszteletben kell tartani, viszont megvan az az előnye, hogy kisebb energia befektetéssel fenntartható az élet feltéve, ha jól tudnak együtt mozogni, és ideális távolságban vannak egymástól. Bevallom valami fura érzésből nekem mindig is ez tetszett. Lehet, hogy mert a Rák csillagképben is van egy ilyen? Nem hinném, sokkal inkább azért, mert ezt a csillagok a végső fejlődési periódusukban képesek produkálni.

Tehát aki azt gondolja, hogy az egy a Napisten-nél nincs fejlettebb téved…

Hogy kívántam-e valamit? Természetesen.

Agresszivitás dióhéjban

Hónapok óta drasztikusa emelkedik a csecsemő-gyilkosságok, gyerekgyilkosságok , öngyilkosságok száma, melynek töredéke kerül a címlapok hasábjaira.

Mi lehet az oka? Valószínű köze van hozzá, hogy „jobban élünk, mint egy éve”, de ez önmagában nem ad magyarázatot, ugyanis ennek fényében már a fél ország halott lenne.

Sokkal valószínűbb, hogy ezek a személyek nem rendelkeznek(rendelkeztek) a változással, a stresszel való megküzdéshez hatékony stratégiával és az agresszió kezeléshez is meglehetősen kevés eszközt birtokolnak.

Lehet ódákat zengeni arról, hogy egyre nagyobb teret hódít a radikalizmus, de ehhez a terjedéshez elengedhetetlen előfeltételi ezek a tényezők.

Az agresszió: minden olyan viselkedésforma, melynek célja másoknak kárt okozni.

Formái szerint lehet: testi, szóbeli és lelki.

Iránya szerint pedig lehet: kifelé(mások) vagy befelé(saját magunk) ható.

Olvasok, cikkeket, kommenteket.

Sokszor észre sem veszik az emberek, hogy hozzászólásaik mennyi agresszivitást hordoznak magukban.

Az egészséges véleménynyilvánítás és a  vita nélkülözi a túlfűtött érzelmi megnyilvánulásokat-így az agressziót is.

Célja nem az ellentétes véleményt képviselő földbe döngölése, a vélemény a kinyilvánítójával együtt való megsemmisítése, hanem az „arany középút” megtalálása lenne.

Nagyon látványos, amikor a testi agresszió következményeivel szembesülünk, de a verbális és a lelki agresszió sem okoz kisebb károkat. Sokszor a kriminál-pszichológusok az ilyen esetek mélyére ásva megtalálják azokat a gyerek, fiatalkori sérelmeket melyek a személyiség torzulásához, ennek következményeként pedig a  tett elkövetéséhez vezettek.

Nehéz, nagyon nehéz ezeknek a sérüléseknek a begyógyítása. Azok a személyek, akiknek az életét végigkíséri a külső agresszió általában nem is sajátítják el. Sokkal inkább a páncélnövesztés, az állandó „harci készültség” jellemzi Őket, testük-lelkük pedig hemzseg a gennyes sebektől, melyek a feldolgozatlan sérülések következményei.

Mielőtt kivetítenénk, nézzünk mélyen magunkba, hogy vajon nincs-e nekünk is olyan sérülésünk mely másban tükröződik vissza.

Az interneten nick-ek, avatarok mögé bújva vagdalkozunk nick-ek, avatarok ellen. Ismeretlen, láthatatlan ellenségekkel küzdve.

Ez így olyan, mint Don Quijote harca.

Valójában nem a szélmalom volt az ellenfél, hanem a látomás, az az ÓRIÁS aminek Don Quijote látta.

Az igazi ellenség sokszor nem is kívül van, hanem belül. Az előítéletekben, képességeink nem ismeretében, a látómezőnk beszűkülésében gyökerezve.

Ismerd meg Magad és megismered a Sorsod, mert minden ami hatással van az életedre Benned van.

Szabad madár

A hétvégén elmentem kirándulni vagy inkább úgy mondanám felmentem a város széli magaslatra.

Megvan az az előnye a hegyvidéknek, hogy betekintést kaphatunk általa az „isteni látásmódba”.

Ahogy felfelé haladunk ugyanis egyre kisebbé válnak az emberek, a házak a hegytetőről pedig legtöbbször már csak egy masszaszerű képződmény látszik, néhány kiemelkedő épülettel.

Elolvastam az aznap reggeli híreket, blogokat, nem lett tőlük valami jó kedvem.

Hirtelen ötlettől vezérelve azzal a céllal elindultam, hogy megfigyeljem a látkép változását és a közben bennem lejátszódó folyamatokat.

Az indulás már az első tanulsággal szolgált. Édesanyám éjszakás volt, picit megébredve kérdezte, hogy hová megyek. Mondtam, hogy a Vasi-ba.  A válasz: oké, zárjál be.

Arra gondoltam, hogy mennyivel egyszerűbb is egy ilyen párbeszéd, mintha meg kellene győznöm néhány tucat embert, akik a „védelmemmel” vannak megbízva, hogy hagyjanak már engem néhány óra hosszat teljesen egyedül bóklászni. Szóval bizonyos értelemben nagyságrendekkel szabadabb vagyok egy ilyen helyzetben, mintha valami magas rangú személyiség lennék pl. miniszterelnök vagy államfő.

Az egyedüllét azért is jó, mert közben a felelősségtől is meg lehet szabadulni, senki másra nem kell közben figyelni, nem kell az érdekeit figyelembe venni…Semmi más nincs csak én és a természet.

Tehát elindultam a völgyből felfelé. Néhány ember, az épületek óriásnak tűnnek…

Ahogy haladtam felfelé egyre kevesebb emberrel találkoztam, fogyott a beépített telkek száma, ezzel egyidejűleg tárult elém a börzsönyi és visegrádi hegység vonulata és az egyre inkább alant elterülő város képe. A panoráma leírhatatlan, látni kell, de megpróbálok némi betekintést adni az érzésekbe.

Egyszerre láttam a közelemben épült lakóházat a Duna túlpartján a hegyoldalba építettekkel. A távoli szinte csak egy pontnak tűnt, mégis tudtam, hogy valójában megközelítőleg ugyanekkorák  és ugyanígy emberek élnek abban is. Tesznek-vesznek. Mint ahogy a belvárosi közepesnek tűnőkben is.

Ahogy haladtam felfelé, a „hegyen” elfogyott a beépített terület, a helyét a természet alkotásai váltották fel.

Itt rájöttem, hogy el kellett volna hoznom a növényhatározót, ha már ennivalót nem sikerült.

A szilvát felismertem, a bodzát és a csipkebogyót is. Megnéztem hol tartanak az érésben.

Megálltam és megfordultam, körülnéztem, hogy ebből a magasságból mi látszik.

Emberek már egyáltalán nem. A közeli város nagyobbnak, a távoli települések kisebbnek. Az erdő, mező „uralja” a hegyvonulatokat.

Túl látni az országhatáron, ami ez esetben a Duna, a túlparton csak sejteni lehet, a Garamot és az Ipolyt ugyanis elég nehéz kivenni.

Ahogy mentem elsuhant mellettem néhány autó, a hegytető irányába a kiépített úton.

Arra gondoltam, hogy miről maradtok le, eszetlenek?! Ha így mentek fel kihagyjátok a megtapasztalás leglényegesebb elemeit...

Na jó és egyszer arra is, hogy remélem TE vagy a menedékház üzemeltetője.

Felértem a kilátóba, az egyik autós tényleg az volt, akinek reméltem.

Megkérdezte miben segíthet? Én pedig kértem egy adag ételt és leültem a kilátó teraszára.

Kihozta, otthagyta és folytatta a dolgait. Úgy éreztem, hogy megajándékozott egy adag bizalommal is az ebédem mellé. Néztem az elterülő várost, azokat az épületeket, amik kiemelkednek a többi közül.

A Bazilika domináns, ezért nem is azt néztem, hanem az újkoriakat. Az Élményfürdő egy legyezőnek tűnik, mellette pedig onnan is látszottak az elkezdett monstrumok. Az ipartelep szintén jól látszik felülről. Valamint a környező falvak és Párkány is.

Arra gondoltam, ha úgy hozná a sors mit szeretnék látni néhány év múlva…

Megfordultam, volt ott még néhány kiránduló fiatal, egy házaspár egy karon ülő gyermekkel és azt mondtam magamban: EZT biztos!

Megtehettem volna, hogy fizetés nélkül távozom, ugyanis a tulajdonos nyakig el volt merülve a gépjármű takarításban.

Mindazonáltal ez a sokak által irigylésre méltónak titulált szabadságom, amit meg is élek ott ér véget, ahol a másik ember határai elkezdődnek. Tehát odamentem Hozzá és rendeztem a rendezni valót.

További jó utat kívánt. Ami meg is volt. A lefelé jövetel gondolata ez volt(van és lesz):

Mindenki olyan magas hegyre menjen fel, amiről le is tud jönni.