A hiánycikk

Az alaptörténet az, hogy unokahúgom ritkán szokott ilyet csinálni, de megbetegedett. Elvitte az anyukám az orvoshoz, az megvizsgálta, felírta a gyógyszert. Útközben van egy patika, de ott nem volt. Hazajöttek és én elindultam, hogy beszerezzem a kívánt szert. Mivel a városban nincs busz az apostolok lován. Megegyeztünk, ha más úgy is megyek vegyek köptetőt és lázmérőt is. Az elsőben nem volt amiért mentem, a többinek nem tetszett az  ára. A másodikban sem volt, olyan lázmérő se amilyet akartam a harmadikat már meg sem kérdeztem. A harmadikban sem volt a felírt szer, a másik két dolog viszont igen elég elfogadható áron is, azokat mivel már a város túlsó felén bandukoltam meg is vettem. Mindhárom helyen ígéret volt arra, ha megrendelik délutánra vagy holnapra lesz. Na mondom, ha már így akkor vissza a legközelebbihez, de a másik úton megnézem még a sorban az 5.-et is hátha valami csoda folytán ott van. Odaértem tán a város legrégebbi patikájához, de lehet, hogy tévedek és a második volt a sorban, de a lényeg, hogy a patika megvan a gyógyszer pedig volt. Ki is szaladt belőlem, hogy körbementem érte a várost. Mire a hölgy: itt kellett volna kezdeni. –x városrészben lakom. –És sorban jött!- Nem egészen, hurokban. Köszönöm. Viszlát.
Egész úton hazafelé azon merengtem, hogy egy kicsit olyan volt ez a mai beszerzőkörutam, mint ahogy az internetem bolyongva keresek valamit a politika piacán. Meglehetősen régóta. Ez a gyógyszer ugyanis egy ismert hatóanyag, de olyan vivőanyag összetétellel, hogy a piacon kapható semmilyen más szerrel nem helyettesíthető. Még csak nem is drága, de pontosan a különlegessége miatt nincs, nehezen beszerezhető és, amint látszik nem is mindenkinek sikerül. Volt aki megígérte, hogy lesz, volt aki javasolta, hogy írassak mást. Az utóbbit elvetettem, mert gyereknek kell az előbbivel kiegyeztem volna, ha sehol nincs. Igaz csak egy helyen, de volt. Végeredményben pedig a legjobb feltételek mellett(a többihez a legjobb áron jutottam) minden amiért mentem a birtokomba került. Sokat kellett érte menni? Nos az időmből kitelt.

Amit ma nagy hiánycikknek tartok a politika és a közélet húspiacán: a hitelesség a tiszta egyenes jellemmel, mint vivőanyaggal. Ez lehetne az ország „gyógyszere”. 4 pártban nem találtam. Az időmből kitelik, hogy megnézzek még néhány boltot a piacon. Valahol lesz, mert lennie kell ugyanis gyártják.
Az időmből kitelik, hogy megkeressem és nem adom alább, mert a gyereknek arra van szüksége.

Az igazi nagy ellenség

„Nem elég fegyverért kiáltani, elébb tudni kell ki az ellenség, és hogy kinek a kezébe lehet adni a fegyvereket, mert a szablyának két éle van” (Dáné Tibor)

Az elmúlt időszakban nem keveset foglalkoztam a napi politikai eseményekkel, mert kis kutatásban vagyok a vezetői személyiség és a hozzá kapcsolódó-kapcsolható technikák tekintetében.
Mint minden kicsit művésznek ez az időszak nem kedvező, tán elég sokan ismerik a mondást, hogy „háborúban hallgatnak a múzsák”. Többek között ezért is nem tetszik a rendszer ami most van és amilyen irányt egyre inkább vesz.
A mindenhonnan hallható háborús retorika, az állandó szabadságharc emlegetése, mindenféle másként gondolkodó ellenségnek kikiáltása, az olykor a virtuális térben arc és név nélküli bozótharcosok megjelenése valamiért abba az irányba vitt, amit hosszú évek óta gyakorolok ez pedig az emberi elme és lélek sötét rejtelmeinek útvesztőiben való bolyongás a pszichológia/pszichiátria világa.
Ezen a területen - és javítsanak ki az idősebb, okosabb és nevesebb szakemberek, ha nem így van- csak és kizárólag olyan személyiség nem téved el, aki magas önismerettel és kiegyensúlyozott személyiséggel bír. Merem állítani, hogy az elmúlt évek „hadviselése” megtanított mindarra, amit addig nem tudtam magamról, megismertem az „árnyoldalamat”, amiben az a kellemetlen, hogy ugyanolyan világos, mint az addig ismert alapszemélyiségem az érzések világában csak éppen szellemi síkon.
Sokaknak elmeséltem mégis kevesen értették meg azt, hogy igen kevés dolog változott meg az elmúlt 2000 esztendőben a szellemi háborúk tekintetében. Eredeti elképzelésem szerint a vezető személyiségében levő tulajdonságokat párhuzamba kívánom állítani a zsidó-keresztény vallásban isteni és angyali minőségre kivetített képekkel. Ennek nagyon egyszerű, de személyes oka van. Ugyanis van egy „háború” ami minden olyan személyben lejátszódik, aki vezetői minőséget kíván elérni és én kénytelen voltam megküzdeni valakivel minden akaratom és érzésem ellenére az alábbi ok miatt.
Jelen helyzetben egy tulajdonságot, egy minőséget emelnék ki a képből és ez Lucifer, a Fényhozó, a hatalomvágy megtestesítője. A belső harcban az ellenfél az igazi ellenség.
A történelem során sok olyan személyiséget láthattunk, akik nem tudtak ezzel az ellenséggel megküzdeni, ezért kidobva/kivetítve magukból másokban kívánták legyőzni azt. Ahogy az idézet szól „először tudnunk kell, hogy ki az ellenség”. Ebben az esetben az „ellenség” saját magunk vagyunk egy vagy több olyan tulajdonságunk amit nem fogadunk el saját részünkként, nem akarjuk megérteni, tudomásul venni, hogy először magunkkal kell megküzdeni.
Én hiszem, hogy mindenki, aki eddig eljut az élete során jó vezetővé kíván válni, jó elképzelései vannak, jót akar az embereknek, de… Nem mindenki tud megküzdeni azzal a belső ellenséggel, aki folyamatosan azt akarja vele elhitetni, hogy Ő mindenek és mindenki felett áll. Ez a hatalomvágy hangja, a mindenki fölé való kerülés az uralkodás vágya. Ez Lucifer hangja, aki különbnek, jobbnak, többnek akarja láttatni az embert először saját, majd mások szemében. Igen nagy „ellenség” a maga hazugságaival, de nem kívülről szól a hangja, hanem belülről. Ha valaki rendelkezik kellő erővel, amit egyébként Mihállyal és kellő mértékű igazságérzettel és igénnyel, amit Uriellel szoktak volt a vallási irodalmak szimbolizálni, akkor képes legyőzni ezt a belső hangot. Ha elég fiatal, mint Rafael amikor szembe jön magával, akkor fiatalon túl is van rajta. Ha jó a kommunikációs képessége(Gábriel), akkor beszélni is tud róla. Ha mindezt vezetői szinten a döntéshozatalában is megjelenik élet és halál ura lett( Azriel). Ha képes közben gyengéd szeretettel védeni a rábízottakat és a gyengéket szem előtt tartva a jövőjüket és érdekeiket, akkor megmaradt oltalmazónak is.(Seriel).
Ha minden képessége tudatában van és képes a semmiből valamit megalkotni és felismerte ezt elérte azt a szintet, ahonnan nincs tovább a vallási irodalmak szerint Ő maga lett a Teremtő.
Én magam a képességek birtokában vagyok és a hasonló a hasonlónak örül elv alapján felismerem mindazokat, akik szintén és azokat is, akik nem vagy nem küzdöttek meg magukkal.
Az országnak-sőt talán a világnak is-olyan vezetőkre van szüksége, akik megküzdöttek és alkotni, teremteni akarnak a maguk és a rábízottak boldogulása, szebb jövője érdekében.
Mindenkiben, aki valaha megharcolta ezt a csatát kidomborodik valamelyik tulajdonság, ami erősebb, dominánsabb a többinél, de mindenki képes arra, hogy együtt tudjon működni a többivel, mert ugyanúgy része az is és ezek az emberek azt látják meg a másikban és nem Lucifert, mert az le lett győzve.
Bizony igaz az a mondás, hogy mindenki magából indul ki és saját magát látja meg minden találkozásban másokban is.
Nem kedvelem a kényszerű harcokat, mert mivel túl vagyok a saját harcomon tudom, hogy hogyan győzhetem le az „ellenséget” ami nem más, mint egy vetített kép, más belső ellensége, más félelmei, nem én vagyok és nem is leszek.

A szegény lány és a többiek

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény lány. Hogy, hogy nem alakult, mivel Ő volt a legidősebb gyermek a családban és mivel nehezen éltek, egy napon az apja feltarisznyálta és elindította szerencsét próbálni.
Ahogy ment, mendegélt az úton találkozott egy gulyással. Beszédbe elegyedtek és mivel nem volt aki főzzön, mosson a háztartását vezesse elszegődött hozzá házvezetőnőnek. Ahogy telt az esztendő egyre jobban megismerte a gulyást, aki minden reggel kiterelte a marhákat a legelőre a pulikkal egyetemben, délután visszaterelte, megfejte Őket, ez így ment nap-nap után. Idővel megtanulta a tehenek fejését és azt, ha jól tartja a pulikat megvédik nem csak a gulyát, de Őt és a házat is.
Amikor kitelt az ideje felvéve amiben megegyeztek és a megszerzett tapasztalatok birtokában folytatta útját.

Ahogy ment egy mezőn keresztül találkozott egy birkapásztorral. Beszédbe elegyedtek, közben a pulik oda szaladtak és mivel már tudta hogyan kell bánni velük gyorsan „barátságot” kötött azokkal is. És, mert a pásztor is egyedül éldegélt nem lévén, aki a háztartását elvezesse megegyeztek és elszegődött hozzá is. Lassan megismerte a pásztorok életét, ami nem sokban különbözött a gulyásétól pontosan annyiban amennyi a  haszonállatok természetéből adódott. Megtanult birkát nyírni úgy, hogy a birkának közben ne okozzon sérülést. Amikor kitelt az ideje vette a megegyezés szerinti járandóságát és a megszerzett tapasztalatok birtokában folytatta az útját.

Ment, mendegélt, telt-múlt az idő egyszer csak az erdőben meglátott valamiféle pislákoló világosságot. Nagyon éhes is volt, fáradt is volt. Egy életem, egy halálom…bekopogott.
Egy nagyon fura szerzet nyitott ajtót. Állatai nem voltak csak növényei, abból kotyvasztott mindenféle dolgokat, azt állítva, hogy ezekkel az emberek bajaira gyógyírt lehet kapni. Azt , mondta már nagyon öreg és rég várt valami betévedőre, akinek átadhatja mindezeket, mert úgy érzi már nem él sokáig és kár lenne, ha mindaz, amit felhalmozott az enyészeté válna. Ottmaradt vele a lány. Ez az öreg teljesen másképp élt, mint a másik kettő. Egész nap az erdőben és a mezőkön bóklászott növényeket szedegetett, az állatokkal nem sokat törődött illetve…volt egy csodálatos képessége, amit senki nem értett –legalábbis ezt mondta a lánynak- tudott a vadállatok nyelvén beszélni. Azt a tudást is megtanította a lánynak. Például,  hogy hogyan győzze meg a medvét, hogy a mézet az erdei méhek neki gyűjtötték vagy legalábbis, hogyan egyezzen ki vele fele-fele arányban. Aztán az öreg örökre eltávozott. A lány egy ideig ott maradt, néha be-betévedt valaki ilyen-olyan főzetekért, de ettől függetlenül roppant egyedül érezte magát így hátrahagyva a műhelyt újra útra kerekedett.

Ahogy ment betévedt egy városba, bekopogott egy házba. Ott lakott a kondás. Beszédbe elegyedtek. Valahogy nem tetszett neki ez az ember és a haszonállatai a disznók sem. Az erdő csendje és a friss illatok után zavarta az állandó röfögés és az ólak felől áradó orrfacsaró bűz, mert piszkosak is voltak és folyton maguk alá rondítottak. Nem is akart ott maradni, de a kondás olyan lelkesen beszélt valami disznóvágásról, hogy az mekkora jó mulatság és milyen csodálatos esemény, hogy kíváncsiságból maradt. A disznóvágás nem mutatkozott valami kellemes élménynek a lány számára, bár a juhokkal és a marhákkal is előfordult, hogy valami oknál fogva el kellett venni az életüket, de az korántsem volt ilyen brutális mutatvány és mindig volt valami oka. Ebben az esetben azon kívül, hogy a kondás pecsenyére vágyott semmi más ok nem volt, igaz a disznók sem adtak sem gyapjút, sem tejet, amiért érdemes lett volna tartani Őket. A kutyáival is elég komiszul bánt a kondás, bár megtehette volna, hogy a disznó oldalasából ad nekik, általában mégis az oldalba rúgással intézte a dolgot, amikor azok élelemért folyamodtak. Tudta a lány, hogy azért sündörögnek, mert ismerte a viselkedésüket régebbről, amikor a kondás nem látta úgy is bánt velük, mint azt megelőzően a pásztornál és a gulyásnál. Nem bírta sokáig ennek az embernek a természetét, az első adandó alkalommal elköszönt és folytatta az útját.

Ahogy mendegélt hallotta, hogy új király választás lesz indul a pásztor, a gulyás és a kondás is. El is ment, hogy megtegye a maga voksát. Meglepetésére talált a papíron olyat, hogy lehet ezen kívül még mást is, rájött, hogy valójában az erdőben érezte igazán jól magát, és úgy vélte, hogy az eléggé eltér a többi életformától, lehet, hogy ezek erre gondolnak, meg voltak olyanok is, akik minden haszonállatról azt gondolták, hogy a húsukért vannak, le kell őket vágni. Úgy döntött, hogy akkor legyen a más, hátha az van a legközelebb ahhoz, ami neki a legjobban tetszett.
 A többség viszont meglepetésére úgy gondolta, hogy az ország vezetésére a legalkalmasabb a kondás. Persze ez nem volt meglepő, mert mindenkinek azt ígérte, hogy kolbászból lesz a kerítés. A többiek meg ilyeneket nem tudtak vagy nem akartak ígérni így alul maradtak.

Hogy milyen az élet egy olyan országban, ahol egy kondás a király? Ezt mindenkinek a képzeletére bízom, de annyit elárulok, hogy a lány inkább visszament a műhelyébe és, ha nincs más  a medvékkel próbál egyezséget kötni mézügyben, mert zavarja az a szenny, ami mostanra már utcaszélességben ömlik keresztül az országon.

1+1=3

Még a tavalyi évben megígértem, hogy írok néhány sort annak kapcsán, hogy az alaptörvénybe, mint követendő erkölcsi és etikai példa bekerült a zsidó-kereszténység Istene.

Nem szeretnék túlzottan hosszú eszmefuttatásokba belemenni a vallástörténet vonalán, a lényeges elemnek azt tartom az egészben, hogy az emberek mindig is keresték a származásuk alapjait, gyökereiket. Mivel igazán stabil álláspontot nem sikerült találni a fantázia segítségével megteremtették maguknak azt az elképzelést, ami szerint valami távoli őserő lehet minden lét alapja.

A vallások kialakulásának így az a paradox szerepe lett, hogy azt a teremtő erőt, ami valójában minden emberben megtalálható és fellelhető felnagyított formában, de kivetették magukból. Már aki. Ugyanis a vallások megalkotói, a vallási vezetők mindig is tisztában voltak az IGAZSÁGGAL, de…

Azzal, hogy másokkal elhitették, hogy a Teremtő(erő) valami távoli és megfoghatatlan valami hihetetlen méretű hatalomra tettek szert az emberek természete, gondolatai és tettei felett.

A totemizmusban és a politeizmusban mi napig kevesebb a kirekesztő és a vezérelvű fensőséget hirdető és megkövetelő tézis, mint abban amire sokan etalonként tekintenek az „egyistenhitben”.

Maga az EGYISTEN önmagában kirekesztő valaminek egyszeri és tökéletes voltát kifejező szellemi lényként jelenik meg, teljesen elhatárolódva az emberi természettől, más elképzelésektől, az ember természetét téve meg az elhatárolódása okának és teljhatalmat követel minden és mindenki felett.

A címben a „szentháromságra” utalok, ami nem más, mint az Atya-Fiú-Szentlélek egysége a keresztény vallásban. Ebben a felállásban látszik igazán a természetellenesség. A katolikus vallásban a papoknak szüzességet kellett fogadniuk, ami valójában semmilyen más célt nem szolgált, mint az addig megszerzett vagyon örökíthetőségének kizárását. Ezért a Teremtő erő megnyilvánulási formái közül nemes egyszerűséggel kizárták a NŐI megjelenési formát. Az akkori hatalom és propaganda meglehetősen sokat segített ennek a tévtanításnak a tovaterjedésében, mivel ez valójában a férfiakat egyszerűen a nők fölé emelte leöntve még némi magasztos mázzal is. Na igen ám, de…a természet rendje a természet rendje. Elkezdődött tehát a szellemiség túlmisztifikálása a természetes szexualitás és vágy bűnként, isten rendelése ellen való cselekedetként történő aposztrofálása. Az évszázadok alatt csak gyűltek-gyűltek a dogmák. Ez a képlet pedig egy másfajta szexualitást sugall: férfi-férfival, akár pedofília formájában is. A következmény? Írhatom tömören úgy is: látjuk!

Nem fogadom el azt az „istent” amelyik követői megfosztanak emberi és természetes mivoltomtól, és ezt teszik mindazokkal, akik bíznak bennük. Kiváltképp, mert TEREMTŐI szinten vagyok. Anyaként, tanítóként és vezetőként is bizonyítottam az elmúlt évek hosszú során át ennek a képességemnek a meglétét.

Istent senki sem láthatja? Ekkora marhaságot még életemben nem hallottam! Azok, akik anyagi érdekeik mentén elzárják magukat valóban NEM, de ezt mindenkire kiterjeszteni, mint elvárást elfogadhatatlan számomra!

Istent senki sem ismerheti, hacsak nem maga az isten? Na ez viszont ÍGY VAN. Ez az önismeret útja, amit valójában a názáreti Jézus és a delphoi jósok is hirdettek.

ISMERD MEG MAGAD ÉS MEGISMERED A SORSOD!

Ébredjetek EMBEREK! Néhány önmagát mások fölé helyező személy nem veheti el azt, ami a tiétek néhány leírt gondolatfoszlánnyal, ami annyit sem ér, mint a papír amire nyomtatják.

Ennyit a preambulumról, a többi része kevésbé használhatatlan, de ezzel a jelenlegi társasággal és mentalitással kivitelezhetetlen.