Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény lány. Hogy, hogy nem alakult, mivel Ő volt a legidősebb gyermek a családban és mivel nehezen éltek, egy napon az apja feltarisznyálta és elindította szerencsét próbálni.
Ahogy ment, mendegélt az úton találkozott egy gulyással. Beszédbe elegyedtek és mivel nem volt aki főzzön, mosson a háztartását vezesse elszegődött hozzá házvezetőnőnek. Ahogy telt az esztendő egyre jobban megismerte a gulyást, aki minden reggel kiterelte a marhákat a legelőre a pulikkal egyetemben, délután visszaterelte, megfejte Őket, ez így ment nap-nap után. Idővel megtanulta a tehenek fejését és azt, ha jól tartja a pulikat megvédik nem csak a gulyát, de Őt és a házat is.
Amikor kitelt az ideje felvéve amiben megegyeztek és a megszerzett tapasztalatok birtokában folytatta útját.
Ahogy ment egy mezőn keresztül találkozott egy birkapásztorral. Beszédbe elegyedtek, közben a pulik oda szaladtak és mivel már tudta hogyan kell bánni velük gyorsan „barátságot” kötött azokkal is. És, mert a pásztor is egyedül éldegélt nem lévén, aki a háztartását elvezesse megegyeztek és elszegődött hozzá is. Lassan megismerte a pásztorok életét, ami nem sokban különbözött a gulyásétól pontosan annyiban amennyi a haszonállatok természetéből adódott. Megtanult birkát nyírni úgy, hogy a birkának közben ne okozzon sérülést. Amikor kitelt az ideje vette a megegyezés szerinti járandóságát és a megszerzett tapasztalatok birtokában folytatta az útját.
Ment, mendegélt, telt-múlt az idő egyszer csak az erdőben meglátott valamiféle pislákoló világosságot. Nagyon éhes is volt, fáradt is volt. Egy életem, egy halálom…bekopogott.
Egy nagyon fura szerzet nyitott ajtót. Állatai nem voltak csak növényei, abból kotyvasztott mindenféle dolgokat, azt állítva, hogy ezekkel az emberek bajaira gyógyírt lehet kapni. Azt , mondta már nagyon öreg és rég várt valami betévedőre, akinek átadhatja mindezeket, mert úgy érzi már nem él sokáig és kár lenne, ha mindaz, amit felhalmozott az enyészeté válna. Ottmaradt vele a lány. Ez az öreg teljesen másképp élt, mint a másik kettő. Egész nap az erdőben és a mezőkön bóklászott növényeket szedegetett, az állatokkal nem sokat törődött illetve…volt egy csodálatos képessége, amit senki nem értett –legalábbis ezt mondta a lánynak- tudott a vadállatok nyelvén beszélni. Azt a tudást is megtanította a lánynak. Például, hogy hogyan győzze meg a medvét, hogy a mézet az erdei méhek neki gyűjtötték vagy legalábbis, hogyan egyezzen ki vele fele-fele arányban. Aztán az öreg örökre eltávozott. A lány egy ideig ott maradt, néha be-betévedt valaki ilyen-olyan főzetekért, de ettől függetlenül roppant egyedül érezte magát így hátrahagyva a műhelyt újra útra kerekedett.
Ahogy ment betévedt egy városba, bekopogott egy házba. Ott lakott a kondás. Beszédbe elegyedtek. Valahogy nem tetszett neki ez az ember és a haszonállatai a disznók sem. Az erdő csendje és a friss illatok után zavarta az állandó röfögés és az ólak felől áradó orrfacsaró bűz, mert piszkosak is voltak és folyton maguk alá rondítottak. Nem is akart ott maradni, de a kondás olyan lelkesen beszélt valami disznóvágásról, hogy az mekkora jó mulatság és milyen csodálatos esemény, hogy kíváncsiságból maradt. A disznóvágás nem mutatkozott valami kellemes élménynek a lány számára, bár a juhokkal és a marhákkal is előfordult, hogy valami oknál fogva el kellett venni az életüket, de az korántsem volt ilyen brutális mutatvány és mindig volt valami oka. Ebben az esetben azon kívül, hogy a kondás pecsenyére vágyott semmi más ok nem volt, igaz a disznók sem adtak sem gyapjút, sem tejet, amiért érdemes lett volna tartani Őket. A kutyáival is elég komiszul bánt a kondás, bár megtehette volna, hogy a disznó oldalasából ad nekik, általában mégis az oldalba rúgással intézte a dolgot, amikor azok élelemért folyamodtak. Tudta a lány, hogy azért sündörögnek, mert ismerte a viselkedésüket régebbről, amikor a kondás nem látta úgy is bánt velük, mint azt megelőzően a pásztornál és a gulyásnál. Nem bírta sokáig ennek az embernek a természetét, az első adandó alkalommal elköszönt és folytatta az útját.
Ahogy mendegélt hallotta, hogy új király választás lesz indul a pásztor, a gulyás és a kondás is. El is ment, hogy megtegye a maga voksát. Meglepetésére talált a papíron olyat, hogy lehet ezen kívül még mást is, rájött, hogy valójában az erdőben érezte igazán jól magát, és úgy vélte, hogy az eléggé eltér a többi életformától, lehet, hogy ezek erre gondolnak, meg voltak olyanok is, akik minden haszonállatról azt gondolták, hogy a húsukért vannak, le kell őket vágni. Úgy döntött, hogy akkor legyen a más, hátha az van a legközelebb ahhoz, ami neki a legjobban tetszett.
A többség viszont meglepetésére úgy gondolta, hogy az ország vezetésére a legalkalmasabb a kondás. Persze ez nem volt meglepő, mert mindenkinek azt ígérte, hogy kolbászból lesz a kerítés. A többiek meg ilyeneket nem tudtak vagy nem akartak ígérni így alul maradtak.
Hogy milyen az élet egy olyan országban, ahol egy kondás a király? Ezt mindenkinek a képzeletére bízom, de annyit elárulok, hogy a lány inkább visszament a műhelyébe és, ha nincs más a medvékkel próbál egyezséget kötni mézügyben, mert zavarja az a szenny, ami mostanra már utcaszélességben ömlik keresztül az országon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése