Zumba

A test és a lélek harmóniájának egyik alapköve a személyiséghez legjobban illő testmozgás, fizikai aktivitás megtalálása. Tanulmányaim során érintőlegesen foglalkoztam ugyan sportpszichológiával, de az elméletek vajmi keveset érnek a gyakorlati megvalósítás nélkül és semmiképpen nem szeretném ebből megközelíteni azt, amit ez elmúlt hétvégén átéltem. Valamilyen testmozgást mindig végeztem, eleinte az iskolában, aztán kamasz koromban testépítésbe kezdtem körülbelül egy időben a léleképítéssel. Ez eltartott a főiskola befejezéséig. Valójában sosem tetszettek a túlzásba vitt dolgok így a versenyszinthez szükséges méreteket nem is értem el, de ez nem zavart ugyanis az egyensúly a közben végzett szellemi tevékenységgel együtt egy arányos kiegyensúlyozott testi-lelki méretet eredményezett már akkor is. Ahogy az ember halad az élete ösvényein eljön az a pont amikor már inkább a szinten tartást tűzi ki célul. A várandósságom idején teljesen elvesztettem fiatalkori alakomat, de a körülmények úgy hozták, hogy nem fordultam vissza a testépítés felé, hanem inkább elkezdtem körülnézni, hogy milyen mozgásforma illik inkább egy asszonyhoz. Kipróbáltam a callaneticset és a ball gym-et . Ezeket bármikor szívesen végzem most is, mint ahogy tartottam órákat pár évvel ezelőtt rehabilitációs munkám során is. A zumbával egy nyílt napon ismerkedtem meg. Táncolni mindig is szerettem, elsőre megfogott ez a mozgásforma és a felszabadult tréner személye. Elkezdtem járni. A csapatban a kor szempontjából van eltérés, de - és ez egyre nyilvánvalóbb lett az elmúlt hónapok során, ahogy megismerkedtem a tagokkal - túlnyomó többségében olyanok vagyunk akik emberekkel és szellemi munkával foglalkozunk. A nyár elején felmerült, hogy tartani kéne egy zumbatábort ez mivel leginkább dolgozó nők és családanyák vagyunk mindösszesen 2,5 napra sikeredett. Sajnos… Igazán nagy élmény volt sűrű programokkal. Az edzések mellett olyan „őrült” dolgokra is vetemedtünk, mint a nyári bobozás és a canopy. Valamint egy bemutató a dömösi falunapon. Még egy kirándulás is belefért a különös spirituális térrel rendelkező Makovecz-tanyára.

Egy élménybeszámoló nem tudja visszaadni a hangulatot, az érzéseket, ahhoz ott kell lenni, meg kell tapasztalni, át kell élni. Ami miatt mindezt mégis így összefoglaltam, hogy hazaérve, amikor beültem a gép elé olyan érzés kerített hatalmába mintha egy hosszú canopy pályán lennék, ahol ráadásul nincs is fék és már meg is bántam, hogy elindultam lefelé. Nem igazán volt más választásom, ugyanis az élet, a munka most a völgyben folytatódik bármilyen szívesen maradtam volna inkább a hegyen. Ami mégis megnyugtató, hogy bármikor lehetőségem van arra, hogy visszamenjek. Akár szellemi síkon, akár fizikálisan a „hegyeimre” vagy - ahogy ezen a hétvégén- éljek a lehetőséggel és átmenjek a szomszédba.