Mostanában nem igazán
vettem részt közösségi eseményeken és blogot sem írtam, valahogy így alakult.
Kissé elment a kedvem attól, hogy hiába minden kiállás, kiáltás süket fülekre
talál. Amikor megláttam a SzoliFÉT Állásbörze meghívását úgy döntöttem
elmegyek. Kíváncsi voltam,hogy mi változott, változott-e valami ezen a téren
vagy ezen a vonalon is inkább továbbra is érdemesebb azt figyelni amit
csinálnak, semmint amit mondanak azok, akik a munka világába kívánják
visszavezetni mindazokat akiktől folyamatosan megvonják a megélhetési
lehetőséget.
A puszta TÉNY, hogy
nagy számú álláskereső érdeklődése mellett a megkeresések és az előzetes
visszajelzések ellenére 3(azaz három) munkáltató gondolta komolyan, hogy állást
kínálna testi vagy mentálisan fogyatékkal élők részére.
A saját
megtapasztalásom vagy, ha így tetszetősebb utam a koponyám körül már odafelé a
buszon elkezdődött. Azért szeretek tömegközlekedési eszközzel járni, mert van
időm megfigyelni az emberek sokszínűségét, sokféleségét. Olykor észreveszek
olyan mozdulatokat, rezdüléseket amit nem sokan. Éppen pályafelújítás folyik a
vasútvonalon és amikor áthaladt a busz a kereszteződésen megcsapta a fülem egy
félmondat a busz hátuljából „normálisan vezessél". Meglepődtem egy
pillanatra, szerintem ugyanis ettől óvatosabban ahogyan átment a sofőr a
csuklós busszal nem igazán lehetett volna. Aztán felszállt egy fiatalember,
fázósan összehúzta magán a kabátot, aztán elővette az okos telefonját. Furcsa
kontrasztot alkotott a kép a buszcsuklóban álló pólós fiatalemberekkel. A
felismerés akkor hasított belém, amikor elment mellettem a bekiabáló,
megcsapott valamifajta ridegség és egy eddig nem hallott vagy használt
szóösszetétel villant az agyamba: ÉRZELMI FOGYATÉKOS. Ettől a ponttól tudatosan
kezdtem el figyelni. Az Egyetemnél beállt a hering helyzet a Sors iróniája az,
hogy a fiatal lányok akik mellém sodródtak némi nosztalgiát ébresztettek bennem
és egy picit visszahozták az önfeledt diákéveket. Hoppá! Lehet, hogy az ÉRZELMI
fogyaték valami olyasmi, mint a testi? Van aki terhelt környezetbe kerül,
ezért, már eleve probléma van a „hozott anyaggal”, van aki pedig élete során
szed össze olyan sérüléseket amik a tartós fogyatékosok közé juttatják?
Hazudnék, ha azt írnám, hogy nem sejtettem jó ideje, hogy ez így van. Saját
magam is kénytelen voltam megtapasztalni valami olyat, ami fizikai síkon nézve
egy gerinctörésnek megfelelő állapot. Nem hajlottam meg, és aki nem hajlik
törik.
Nem csak hiszek a
rehabilitációban TUDOM, hogy meg lehet csinálni és azt is, hogy HOGYAN. Elsősorban
azon múlik, aki változtatni akar a helyzetén és csak másod(vagy sokad) sorban a
segítő(kö)n.
Az állásbörzén láttam
az elsődleges szándékot és a meglévő rendszer realitását. Fizikai valóságban,
testileg sérült emberek kapcsán. Sok igénylő, kevés- valódi szándékkal
megáldott- segítő. A szervezőkben ott motoszkált a kérdés, „hogy miért jelent
meg csak ennyi munkáltató és miért nem azok akik előzőleg megígérték?”.
Valójában itt ért véget az utam, mert meglett a válasz(om): túl sok az érzelmi
fogyatékos és segíteni csak egészséges ember tud. Az aki nem lát túl a saját
szükségletein, saját kis világán nem képes meglátni mások szükségét vagy csak
valamiféle torzított szűrőn keresztül.
Van egy pont és ez
pontosan a munka és a társadalmi hasznosság érzése, amikor szüksége van annak
aki ki akar törni a helyzetéből olyanokra akik segíteni tudnak és akarnak az
erre rászorulóknak.
Akkor van jogod lefele
nézni egy másik emberre, amikor a kezedet nyújtod, hogy felemeld és amint
felállt nincs ehhez tovább. Álló EMBEREKET láttam, akik emelt fejjel voltak
képesek elviselni azt, hogy „megint csak az ígéretek”. Hogy közben
kerekesszékben ültek? Annak nincs jelentősége, mint ahogy annak sincs, hogy
okos telefonnal két lábon mászkálnak vagy méregdrága autóban feszítenek az
érzelmi fogyatékosok. Az utóbbiból lényegesen többet láttam ezen a napon is
úton-útfélen.
A megoldás? A gyógyulás
alapja a társadalmi betegségek esetében is a jó diagnózis, az okok
megszüntetése és a hatékony utókezelés.
„A fájdalom elkerülhetetlen,
de a szenvedés választás.” (buddhista közmondás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése