Sokszor mondják, hogy mindannyian ugyanazokkal a képességekkel, lehetőségekkel, egyenrangúan jövünk a világra és létezik az a bizonyos, szabadság és egyenlőség mindenki számára. Ez bizony egyszerre lehet igaz és hamis állítás. Ami igaz, hogy mindannyiunk számára létezik egy út, amiben kiteljesedhetünk, aminek a végén elérhetjük azt az állapotot, amit „édennek” hívhatunk, de…ez nem mindenki számára ugyanannak, ugyanazoknak az utaknak a bejárását jelenti. Az abszolút igazság, mint olyan nem tudom, hogy létezik-e, mert egyelőre még nem találkoztam vele, mint ahogyan az elmúlt sok-sok év alatt két egyforma személyiségszerkezettel sem. Amibe belekezdtem egy olyan útnak a megmutatása, amire a legtöbb ember kimondva vagy kimondatlanul vágyik, a magasság amely mások fölé emeli. Az a szint, amikor már irányíthat, uralkodhat mások felett, amikor hatalom van a kezében. A hatalom, melynek használatával megteremtődik a mennyország vagy a pokol magunk és mások számára. Az önismeret és az önmegvalósítás vezetői szintje.
A tanulmányaim során rengeteget olvastam a szülő-gyerek és a korai szocializáció fontosságáról, az egész életre kiható és meghatározó szerepéről.
Tehát úgy gondoltam elkezdem bemutatni a „hadiösvényt”, amit bejártam az elejétől…
A száraz adatok megtalálhatóak bárhol az igazán lényeges az életút szempontjából tán az, hogy várt szerelemgyerekként születtem egy munkás házaspár első gyermekeként. Külsőmmel némi csalódást okoztam édesapámnak, aki állítólag amikor meglátott a születésem után ezt mondta: „na lányom! Veled is csak anyád fog sétálni!” Így néhány év távlatából úgy látom kevésbé a jóstehetség mintsem a tapasztalat mondatta vele, ugyanis az Ő vonásait örököltem. A nagycsaládunkban minden előfordult a még az alsógatyája is vöröstől a katonatiszteken és kocsmárosokon át a bigott vallásosig. Tehát gyakorlatilag gyerekkoromtól mindenféle ideológiát hallottam pro és kontra. Még élénken él bennem egy-két családi összejövetel pl. disznóvágás, amikor is az olykor-olykor elfajuló ideológiai csatákat többnyire az asszonyok racionalitása zárta rövidre néhány gyomortájra célzó és találóan elhelyezett megjegyzéssel.
Korán megtanultam beszélni, kifejezni a gondolataimat, érzéseimet. A rossz nyelvek szerint nyafogós, hisztis kislány voltam, de többnyire elértem vele a célomat. Édesanyám roppant türelmes szülőnek bizonyult és azt gondolom ez kellőképpen ragadós volt apámra is. Bár valószínű már akkor sem voltam könnyen kezelhető a fizikai agresszió nem szerepelt a helyzetkezelésben. Meglehetősen sokat dolgoztak- a kor követelményei szerint- ezért az óvodába többnyire a frontot és a hadifogságot is megjárt anyai nagyapám járt értem. Akkortájt még nem értettem, hogy miért is mentünk egyenest a kocsmába, de a magyar kártya lapjait gyorsan megtanultam és-szintén a rossz nyelvek szerint- ezt a tudást használtam is haszonszerzés céljára. Állítólag, ha nem etettek és itattak üdítővel folyamatosan, elkotyogtam a legnagyobb lapok pozícióját. Hogy ez mennyit változott-e az évek során? Megtanultam a játékot, figyelni a lapjárást és azt, hogy a kibicnek semmi sem drága.
Tehát erősen úgy tűnik, hogy már kiskoromban rendelkeztem bizonyos irányítói(manipulatív) tulajdonságokkal, amik kevésbé a külsőmmel, mint inkább az elmebeli hozott anyaggal voltak kapcsolatban. Ezeknek a korai tapasztalatoknak pedig a későbbiekben is nagy hasznát vettem.
Az első csalódásom 5 évesen következett be, amikor megszületett az idősebb öcsém. Az mondták nekem, hogy lesz egy kistestvérem, akivel majd játszhatok. Erre…Hát… Kiderült, hogy apám nehezen tudott volna letagadni ugyanis állítólag(!) a kiságy fölé hajolva így köszöntöttem a jövevényt: „jól átvágtak engem! kicsi is vagy, buta is vagy és csak azt tudod mondani, hogy váááá”.
Sokáig nem hittem a legendáriumban, de amióta megszületett a gyermekem és az unokahúgom „hívő” lettem.
Mostanában egyre többet hallani arról, hogy az iskolai oktatás legyen a hangsúlyos és a szülő vonuljon háttérbe, hagyja, hogy az állam megoldja ezt a problémát, amit a gyerek nevelése jelent. Nem értek egyet vele. Vannak olyan élmények, tapasztalatok, amelyeket csak az ÉLET iskolájában lehet elsajátítani. Az, hogy honnan érkezünk az iskolába már meghatározó, hogy hova megyünk haza(hazamegyünk?) szintén. Bárki bármit hirdethet és mondhat, leöntheti bármekkora és bármilyen ideológiai maszlaggal az első évek életre szóló útravalóval szolgálnak.
A család összekötő és megtartó szerepe a leglényegesebb az életút szempontjából nem azért, mert ez olyan jól hangzik, hanem, mert ezek a tapasztalati tények. A személyekhez, az értékekhez, a közösségi élethez való viszonyaink alapjai kerülnek lerakásra. Az alapvető jellemvonásaink szintén ezekben az években mutatkoznak meg először, az ezekre kapott válaszok mélyen belénk vésődnek. A későbbiekben ezekre az alapokra épül fel a teljes személyiségszerkezet.
A tudás és a tapasztalat falai, aminek első tégláit már valóban az iskolaévek alatt kezdjük el felrakni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése