Hadak útján I.

Jóideje nem írtam, mert bár folyamatosan értek az impulzusok, kavarogtak a gondolatok, érzések bennem a sorsommal, az országgal és körülvevő világgal kapcsolatban, nem állt össze. Valahogy nem sikerült rendszerbe rakni , nem tisztult le, de az is lehet, hogy nem volt érett a helyzet, nem volt itt az ideje.

A hétvégén elmentem a D-day-re, mondhatjuk úgy is, hogy partra szálltam sokad magammal együtt. Mindenki nyilván másképp élte meg attól függően, hogy mit várt tőle. Én elvárások nélkül mentem, az ott tartózkodás és a másnapi sajtószemle után viszont elkezdett összeállni valami…

„Az emberélet útjának felén
    egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
    mivel az igaz útat nem lelém.”

Ezekkel a sorokkal kezdődik Dante : Isteni színjáték című műve, melyet olyan alapműnek tartok, ami megmutatja az élet-utazás leglényegesebb állomásait, helyzeteit, buktatóit, lehetőségeit. Ez az utazás nem kívül, hanem belül zajlik, otthon a fotelokban, csendes magányban, a fejekben, a lelkekben.

Sokszor kérdezték meg már tőlem, hogy mit keresek  ennek vagy annak az embernek a társaságában. Nos…Én szeretek utazni.  Az én utam maga az utazás, egyfajta utas-kísérés, mert az emberek sokszor félnek elindulni azon az úton, ami magát az ÉLETET jelenti megtorpannak, megijednek, vissza akarnak fordulni. Olykor segítségre van szükségük, mert olyan akadályokba ütköznek, amelyet egyedül leküzdeni nem érzik képesnek magukat. Megijednek gondolatoktól, árnyaktól nem tudják  eldönteni, hogy a magukétól vagy másokétól, melyet nem tudva leküzdeni kivetítenek, átruháznak, felruháznak vele másokat. Igen, mi emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy mindazokat a problémákat, melyeket nem tudunk megoldani megpróbáljuk kidobni magunkból nem nézve, hogy kit, hogyan talál el. Elkezdünk hinni valamiféle ideológiai vagy vallási felépítményben, más személyekben, abban bízva, hogy az, mint külső erő megoldást ad az életünk nehézségeire, ezért szinte álcsalódjuk az egészet. A történelmet, az ideológiákat, a vallásokat mind-mind emberi elmék és a vágyak szülték, az akkori kor emberei leírták a gondolataikat, mint ahogy a mai kor emberei is megteszik, köztük én is.

Mindig az olyan művek maradnak fenn, amit a győztesek írtak, de miben győztesek? Abban minden bizonnyal, hogy meg tudták valósítani az elképzeléseiket, a vágyaikat. A kérdés csupán az, hogy milyen áron? Kinek, mikor, miért, mennyibe került egy-egy nagyravágyó személy grandiózus álma?

Sokan vannak, akik sosem mernek elindulni az önismeret és az önmegvalósítás útján, de bizonyos esetekben, helyzetekben Ők fizetik a révészt, azt a révészt, akit hívjunk az egyik legismertebb nevén Kharon-nak. Az alvilág, a pokol révésze? Oda vinne ez az út? Nos meglehet, hogy igen…

Nem írnám, ha nem ismerném ezeket az utakat, ha életem során nem a pokol bugyraiban találkoztam volna a legtöbb emberrel. Sokáig hittem abban, hogy egy nap eljön a Messiás úgy, ahogy meg van írva. Aztán történt valami az életemben ami megmutatta, hogy a sorsomért én vagyok a felelős én magam vagyok az „életem messiása”, mert nem kívülről, hanem belülről jött a megoldás, amire szükségem volt. Ezt hívják valahogy úgy, hogy szellemi ébredés, feltámadás az ÉLETRE. Nem keresztelt meg, nem kent fel senki, hanem valami egészen más dolog történt. Egy nagy szellemi csata után a pokol legmélyebb bugyraiban ébredtem fel kimerülten többekkel  együtt, de nem akartam ott maradni és lehetőleg a legkevesebb személyt akartam ott hagyni. Tán érthető és megérthető, lesz, hogy miután kifizettem néhányszor Kharont,  egyszer csak azt vettem észre, hogy egymagam vagyok abban a pokolban, melyet mások grandiózus vágyai teremtettek meg. A végsőkig kimerültem és elunva az addig történteket belevetettem magam a pokol folyójába tudva és ismerve az ezzel járó kockázatot. Csak a halhatatlan lelkek képesek fennmaradni és átúszni, de akkor és ott azt mondtam, hogy megjártam a hadak útját, megtettem ami a személyiségemből tellett, ha nem elég hozzá, akkor nincs értelme tovább, ha pedig kijövök egy napon megírom a tapasztalataimat, hátha szolgál némi tanulsággal és, mert van egy grandiózus álmom, hogy egy szép napon nem a pokolban, hanem a paradicsomban fogok a többséggel találkozni. Hiszek abban, hogyha az egyik megteremthető az emberek álmai, vágyai, gondolatai által, akkor a másik is...